|
||
INTERJÚ --- (10_07.22-én 19:05) A veszprémi napló cikke Távozik az NB I-ből kiesett Sümeg RE férfi röplabda csapat edzője, Foki Róbert
|
||
 |
A 31 éves Foki Róbert Szombathelyen ismerkedett meg a sportággal, NB II-ben röplabdázott, ahol a felnőttekkel 1997-ben bronzérmes volt, míg a junior csapattal bajnok lett. Egyetemi tanulmányai és mivel mindkét térdében keresztszalag szakadást szenvedett, így az aktív játékkal fel kellett hagynia, azonban 2003-tól edzőként maradt meg szeretett sportágában. A szombathelyi Leon utánpótlás nevelő műhelyben vállalt munkát. Egységes, remek csapatot épített, ahonnan öt lányt a válogatottba is meghívtak. 2006. júniusában aztán ő is a korosztályos nemzeti csapatnál találta magát: azóta Szabados István szövetségi kapitány mellett Horváth András edzővel együtt dolgoznak. Közben Szombathelyen is változások következtek, a Szombathelyi Röplabda Klubhoz, majd a Haladáshoz került, de 2008-ban ismét új feladat találta meg. Sportiskolai keretek közé került a röplabda, így itt a legjobbak csoportját vitte tovább. 2009-ben aztán megkereste a Sümeg RE NB I-es férfi felnőtt alakulata, azonban egy idény után távozott a 
gárdától.
|
||
EXKLUZÍV - Tóth Tamás, az MRSZ új elnöke először lapunknak nyilatkozott. (10_07.15-én 19:30) Cél, feladat, ellenőrzés, motiválás Tóth Tamás az elnökségről Az mindenképpen újdonság, hogy néhány nappal Tóth Tamás röplabda szövetségi elnökké választása után a hír a CEV honlapján vezető helyen jelent meg fotóval illusztrálva és az elnökség névsorával bővítve. Az újdonsült elnök a volley – röplabda magazinnak adott elsőként interjút céljairól.
A sport mindig érdekelt, a röplabdával, egészen pontosan a strandröplabdával úgy hat-hét éve találkoztam egy dombóvári versenyen, ahol láttam játszani Koch Robiékat. Aztán a mozgásigényből fakadóan magam is játszani kezdtem, sőt, a mai napig részt veszek strandröplabda versenyeken; szívesen művelem ezt a „műfajt.” Majd, mint a sportot szerető édesapa, akinek négy lánygyermeke van, tudatosan végiggondoltam, mely sportág felé terelgessem őket. És ez a röplabda volt. Mivel tizenöt éve Budapesten élek, itt kellett valamilyen megoldást, csapatot keresni. A klasszikus utat választva, elsőként a legidősebb lányomnak igyekeztem csapatot találni. Sajnos, több próbálkozás is sikertelen maradt, ezért úgy döntöttem 2007 szeptemberében, hogy Koch Robival közösen létrehozzuk a röplabda egyesületünket. Így jött létre a röplabda akadémia, amit a mai napig örömmel csinálok. Természetes volt, hogy az akadémia működése során egyre több röplabdás szakembert ismertem meg, és fordítva, ők is engem. Ebben a körben volt Németh Lajos is, az ÜT elnöke. A posztra nem önjelöltként pályáztam, s hosszas vívódás után jutottam arra a döntésre, hogy elfogadom a felkérést. Mennyire volt a hosszas a vívódás és a vázolt röplabdás előéleten túl, volt-e konkrétan is megfogalmazható motiváció a döntésében? Hát, mire végig gondoltam, mivel járhat egy ilyen megtisztelő feladat, bizony eltelt mintegy két hét. Számomra fontos és hiteles emberekkel konzultáltam, és megbeszéltem a családommal is. A röplabdában való részvételem, érintettségem pedig arra ösztönzött, ha a jelenlegi környezet befolyásolására más lehetőségeim is adódnak, mint egy nevelő egyesület működtetése, akkor ezt kötelességem megtenni. Ez pedig csak úgy működik, ha az ember munkát is vállal ennek érdekében!
A röplabda – mind a terem röplabda, mind a strandröplabda – manapság háttérben van, a sajtója, közönsége, népszerűsége – erősebben fogalmazva – alig mérhető. Ennek sok minden lehet az oka, de egy biztos, az utóbbi hat-hét évben nagyon kevés, a vázolt állapotokat pozitívan befolyásoló dolog történt. A nemrég megválasztott elnökség soraiban viszont olyan személyekkel is találkozunk, akik a sportágat nem csak a szakmai oldalról nézik. Bemutatná ezt a szemléletváltozást? Ez a vonal onnan indult, hogy – és ez nagyon jó és meghatározó tapasztalat az életemben – a dombóvári kosárlabda klubot üzemeltettem tíz évig. Eközben két évig a Magyar Kosárlabda Szövetség Elnökségének is tagja voltam. Ez a két év megmutatta, hogy egy számomra jó elnökségnek milyennek kellene lenni. Már akkor összeraktam magamban egy struktúrát, s most ezt igyekeztem megvalósítani. Ebben 1/3-1/3-os képviselete van a menedzsmentnek, az üzleti szemléletű vezetésnek, a klubok érdekképviseletének és szakmának. Ez ugyan nem függ össze a röplabda jelenlegi helyzetével, mert nem hiszem, ha valaki most a számlára tenne 40 millió forintot, az mindent megoldana! De ez a struktúra azt lehetővé teszi, hogy rögzítsük, milyen szakmai céljaink, elvárásaink vannak, és a finanszírozást, a kommunikációt célirányosan ezekre kell összpontosítani. Az elnökség tagjai között a gazdasági vonalat Szebeni Lajos viszi majd, Németh Lajos a Szakkollégiumot vezeti, Halász Domokos a kommunikációért felelős, Hoboth Sándor a nemzetközi események szervezésében jártas, Hidvégi Attila az állami támogatások területén bír tapasztalatokkal és a többiek is bizonyították már, hogy a sportág elkötelezettjei!
Egyrészt, a kérdés nem korai, másfelől annyi már most is nyilvánvaló, hogy szakmailag két teljesen különböző sportágról van szó. Az nem biztos, hogy a szervezetnek így kell felépülnie, de mindenképpen figyelembe kell vennie az eltérő versenyrendszert, a sportszakmai különbözőségeket, az események szervezését, s így tovább. Ehhez a büdzsé önállósága is hozzátartozik. De az is biztos, s ezt már a megválasztásom után is egyértelművé tettem, semmilyen tagozódásnak, tagozatok létrehozásának nem vagyok híve, mert éppen az a kulcs, hogy a röplabdát a PR, a kommunikáció, a marketing oldaláról egyben kell tartanunk. Egy szponzori tárgyaláson minden válfaját, eseményét, enyhe túlzással a játékvezetők hátán lévő felületet is egy csomagban kell eladnunk! Jelenleg az utánpótlás eredményei nagyon figyelemre méltóak, ezekre kell építeni! Az utóbbi évek elnökei a székfoglalójukban jó kapcsolatokat említettek, s ezek révén ígértek szponzori bevételeket. Nagyon kevés valósult meg ezekből, valljuk be férfiasan! Megjegyzem, az adott pillanatban lehet, hogy volt realitása a terveknek, de a valós élet más irányt vett. Mi az, ami az ön esetében belül marad a realitás határain és mik azok, amik inkább a távolabbi jövőt vizionálják?
Egy érdekeset mondok. A szakma iránt érdeklődő, sokat dolgozó, a munkában aktívan részt vállaló elnök szeretnék lenni. Az utóbbi hetek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ez az ígéret némi csodálkozást vált ki az emberekből. Pedig komolyan érdekel, hogy az U16-os válogatott hogyan készül fel az EB-selejtezőre, kikkel tudnak majd felkészülési mérkőzést játszani, hogyan tudnak majd elutazni Ukrajnába, a helyszínre és még megannyi más apróság. Tehát szeretném megérteni, mi a legjobb, majd ennek ismeretében megfogalmazni a célokat, s ha ez meg van, akkor mellé rendelni a költségeket és megnézni, honnan, milyen feltételek mellett lehet előteremteni? Annyi még a válaszhoz tartozik, hogy azok a pénzügyi hátralékok, amik jelenleg vannak, kezelhető nagyságrendet jelentenek. Nem fél attól, hogy a munkában való aktív részvétel szétforgácsolja az idejét? Nem, mert pontosan arra kell figyelnem, hogy az elnökségi tagok is hasonló szellemben végezzék a munkájukat. A tíz tagú elnökség erre, mint már említettem, alkalmas mind szakmailag, mind emberileg. Azt szeretném, hogy legyen cél, legyen feladat, annak legyen felelőse. Az én dolgom az, hogy ezeket számon kérjem, illetve motiváljam őket a maximális teljesítményre. Oszvald György |
||
|
Hogyan talált önre a lemondott elnökség után a tisztújító közgyűlésért felelős Ügyvivő Testület? Lehetett egy oka például az, hogy Nagy Péter, Koch Róbert és még egy-két játékos néhány éve Planet-leasinges autókkal érkezett – amit jómagam is láttam – egy strandröplabda versenyre? 
Talán korai a kérdés, de a strandröplabda szezon kellős közepe indokolja. Sokan, köztük jómagam is, azon a véleményen vagyunk, a két önálló olimpiai sportágat mind költségvetésében, mind irányításában el kellene különíteni egymástól, ugyanakkor egy mindkettőt magába foglaló gazdasági társaság működése lenne szükséges, amely gyakorolja a marketinggel, a vagyoni értékű jogokkal való gazdálkodást, vinné a kommunikációt, stb., stb. Volt már ideje ezek elemzésére? 
|
||
Az MRSZ Közgyűlése (10_07.01-jén, 013:30) Az MRSZ legutóbbi, az elnökség lemondásával végződött közgyűlése után az Ügyvivő Testület elvégezte feladatát: előkészítette és összehívta a rendkívüli, tisztújító közgyűlést. Ennek legfőbb napirendje - mások melett - az új elnök és elnökség megválasztása volt.
Ezek után az elnökségi tagok megválasztására került sor, akik között közgazdasági és marketing szakemberek is helyet kaptak. Az új elnökség tagjai: Földvári Péter, Halász Domokos, Hidvégi Attila, Hoboth Sándor, Hóbor Béla, Kormos Mihály, Németh Lajos, Selényi Péter, Szebeni Lajos. A szünet elrendelése nem tett jót a tanácskozásnak. 26 főre csökkent a szavazati jogú küldöttek száma, ami egyben azt is jelentette, a közgyűlés határozatképtelenné vált, így a további napirendeket nem lehetett tárgyalni. A levezető elnök berekesztette a közgyűlést. A részletekre hamarosan visszatérünk. Oszvald György |
||
|
Furcsa-kurta lett a tisztújító közgyűlés
Az elsőre határozatképes közgyűlés az Ügyvivő Testület beszámolója után megválasztotta új elnökét és az elnökség tagjait. Tóth Tamás, a Planet Leasing Zrt. vezérigazgatója (képünkön) a szavazatok 90%-át, azaz maximális bizalmat élvezve mondhatta el szűzbeszédét. Kiemelte, fontosnak tartja az egységet, annak megteremtését, mert csak a terem-, a strand- és az ülőröplabda ,,egy csomagban árulása" alapozhat meg egy sikeres marketing tevékenységet.
|
||
Könyvajánló (10_06.03-án 12:30) A ma kezdődő Könyvhét alkalmából ajánlom figyelmükbe:
|
||
|
|
||
Játékvezetői hírek
Fekete-arany emblémával Mezőffy Zsolt a hatodik nemzetközi minősítésű aktív játékvezető a magyar mezőnyben. Mind hazai, mind nemzetközi mérkőzéseken magas színvonalon bíráskodott s márciusban, hosszabb jelöltség után, az FIVB hivatalosan is megerősítette nemzetközi minősítését.
Más-e fekete alapú, arany feliratos játékvezetői emblémával mérkőzést vezetni, mint a jól ismert fehér-arany színűvel? A feladat valójában ugyanaz, de érzésben kicsit más. Az említett embléma, ugye, a nemzetközi minősítésű játékvezetőknek jár? Igen, így van. Kicsit sokat vártam rá, 2004-ben tettem le a nemzetközi vizsgát, s mostanáig jelölt voltam. A jelölt is vezethet nemzetközi mérkőzéseket? Igen. Európai kupa- és MEVZA-meccseket, Ifjúsági Eb-selejtezőket így is vezethettem. Mikor és milyen formában kapta meg az értesítést, hogy nemzetközi minősítésű játékvezető lett? Március 12-14 között volt az FIVB Adminisztratív Tanácsának az ülése, ahol végül is jóváhagyták a minősítéseket. Rá két hétre, március végén kaptam meg az oklevelet.
A JT-n belül ennek híre megy, s ahogy találkozom a kollégákkal, sorra gratulálnak, de telefonon is hívtak már többen is. Hogyan tovább? A cím kötelez! Másként vezet majd mérkőzéseket? Hát, ez jó kérdés. Igazából ugyanazt a szintet kell teljesíteni, mint eddig, önmagammal és a JT-vel szemben is. Mindig a tudások legjavát igyekeztem adni, és ez nem változik ezután sem. Talán egy kicsit árgusabb szemekkel nézik majd a ténykedésem. O.GY. |
||
|
Kik és hogyan tudták meg a jó hírt? Keresték-e már egy kézfogásra?
|
|||
EXKLUZÍV Szeretem az olasz kaját, de már a fülemen jön ki…
Újoncavatás és egyebek A magyar válogatott újoncával, Filipovics Anitával szinte az utolsó pillanatban, a visszautazása előtti estén találkoztam. Beültünk egy fagyizóba és elkezdtem faggatni!
Hát, nagylány! Ha nem, tévedek, újoncavatás volt Hollandiában. Kérlek, mesélj erről! A tényleges avatás a visszafelé úton, az amszterdami reptéren történt. Mellesleg, csupa ideg voltam, hogy mit kell majd csinálnom? Készítettek nekem egy hatalmas lepedőt, amire felírták, hogy FREE HAND (szabad ölelés) meg rárakták még, hogy a magyar női röplabda válogatott tagja vagyok és hogy Olimpiai kvalifikáció - Hollandia 2007, meg mindenki aláírta. Tíz ölelést kellett begyűjtenem; mikor teljesítettem, akkor lettem teljes jogú csapattag. Mennyi idő kellett hozzá? Nem sok! Ehhez annyit kell tudni, hogy a feladat szépséghibája a közös indulási és érkezési terminál volt! Mint az oroszok, annyian voltak, ki rohant, ki sétált, de alig fértek el egymástól. Kiálltam, képzelheted, csak nyújtogattam a nyakam, hogy mi lesz, mikor a lányok kinéztek nekem egy férfi kosárlabda csapatot. De leszűkítették, hogy csak egy sráccal ölelkezhetek. Így egy két méteres játékos borul a nyakamba, no, meg az edzőjük, az nem volt tilos. Hogyan kell ezt elképzelni? A sok ember odaállt eléd, elolvasta a transzparenst és a nyakadba ugrott? Kik öleltek még? Jöttek kínaiak és gyerekek, közülük voltak néhányan, aztán volt egy néger hapsi, meg volt még utaskísérő és biztonsági őr is. Szóval, elég gyorsan meglett a tíz ölelés. Fényképezte valaki az avatást? Hát persze! A lányok a telefontól kezdve a videóig mindennel felvették, remélem, majd nekem is juttat valaki a képekből. A csapat fetrengett a röhögéstől, volt olyan, aki a nyakamba ugrott, meg volt olyan is, aki szelídebben lapogatott meg. Azt tudod, hogy ki találta ki ezt az avatási feladatot? Igen. Mikor megérkeztünk Amszterdamba, láttunk öt-hat nőt, akik a terminálnál álltak táblával a kezükben. Erre is az volt írva, ami nekem: free hand. És jöttek az emberek, megölelték őket, és annyi. Nem rossz sport, az biztos, de hogy miért csinálják, gőzöm sincs, és főleg, hogy majd nekem is ezt kell tennem, álmomban sem gondoltam! Tudom, nehéz érzésekről beszélni, konkrétan arról, hogyan küzdöttél meg az újoncsággal? Tatán már teljes értékű játékosként voltál a csapatban, de az más, nem tétmeccs! A másik oldal, hogy tőled talán többet is vártak, lévén szenzációs igazolásod tavaly, mint azoktól, akik már nem először játszottak. Éreztél-e ilyen várakozást?
A Novarát említed, de a csapatnévsor alapján más csapatban, az A2 kategóriás Brunelliben játszol. Úgy tudom, kölcsönadtak… Mondj erről néhány szót a teljesség kedvéért! A Novarában első csere voltam erre szerződtetek. Ugyanakkor és e miatt a játéklehetőségem elég kevés volt. A fejlődésemet jószerint csak az edzéseken lehetett mérni. Azért, hogy kezdő lehessek és így több játéklehetőségem legyen, kölcsönadtak, de bármikor visszakérhet a Novara, ha erre szükség lenne. Persze, az a realitás, hogy erre szezon közben nemigen kerül sor. Nem viselt meg ez a kölcsönadás? Úgy néz ki egy külső szemlélőnek, hogy ez visszalépés! Bárki bármit is mond, ez az állapot nagyon jó nekem! Kezdő játékos vagyok, felelősség van rajtam, és higgye el mindenki, az A2-ben legalább olyan nehéz meccsek vannak, mint az első osztályban. Igaz, nem összevásárolt klasszisokból álla csapat, de nagyon tehetséges fiatalokkal vagyok együtt. És az imént mondottakra jó csattanó, hogy az olasz kupában éppen a Novarával kerültünk össze és 0:2-ről nyertünk 3:2-re! Akkor örültek a főcsapatod vezetői? Igen, nagyon tetszett nekik a játékom. Hidd el, tudják, hogy mit miért csinálnak! Holnap utazol vissza – varázsütésre felcsengett Anita telefonja, és ékes olaszsággal (si, pronto!) megbeszélte, hol, mikor veszik őt fel másnap – és a hétfői érkezés után volt szűk három napod itthon. Hogyan töltötted? Mikor hazajöttem, még Tata előtt, végig a családdal voltam. Ezt a három napot a barátaimmal töltöttem. Akkor ez amolyan bulizós csonka hét volt? Nem, nem. Különben is! Hol lehet hétfőn meg kedden bulizni? Pihenni akartam és jókislány voltam! Oszvald György (Feltéve: 07_11.14-én, 22:30) |
|||
|
Nnnnemm! Nem vártak el tőlem extra teljesítményt! Azt senki sem gondolta, hogy megváltom a világot! Azért azt tudni kell, én voltam a legfiatalabb a csapatban, éppen ezért inkább egyfajta kíváncsiságot éreztem: mindenkit az érdekelt, hogyan tudok megküzdeni a tétmeccsek súlyával? Nekem nagyon tetszett, ahogyan kezeltek az idősebbek – és itt nemcsak az életkorra gondolok – és az, hogy olyan csapatok ellen játszhattam, amelyeket más alkalommal csak a tévében nézhetek! Érzések? Izgultam, hát persze! De ez egészen másfajta izgalom volt, mikor a Novarával játszottam CEV kupán a döntőben. Igazából, amikor csere vagy és hirtelen beállítanak, nem sok idő van azon gondolkodni, hogy most izgulok vagy sem? Van egy feladat, amiért pályára küldtek és azt meg kell oldani! Ennyi! Mikor visszacserélek, lehet gondolkodni, hogy jól oldottam-e meg a feladatot? Amikor megmondják, hogy kezdő leszek, az is más! Ott van idő végiggondolni, mire figyeljek, hol a jel, amiről tudom, most nekem jön a labda, ez egy totálisan másfajta érzés és izgalom. Egy biztos: az adrenalinszintem nem a földszinten volt… (A képen Bognár Krisztinával - még Tatán)
Az MRSZ új sajtófőnöke Rodics Dániel
1982. június 3-án születtem Budapesten. Középiskolai érettségit a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban szereztem, 2000-ben. Ezután a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola Kommunikáció szakos hallgatója voltam. Sportújságírói pályafutásomat 2001 nyarán kezdtem az (azóta megszűnt) Internetto című internetes újságnál, az InfoRádió sportrovatának 2002 novemberétől két évig voltam tagja. Külsős munkatársa voltam a Magyar Hírlapnak, majd előbb külsősként, később pedig belső munkatársként összesen több mint két és fél évig dolgoztam a Nemzeti Sportnál, ahol a többi között kajak-kenuval, jégkoronggal, vízilabdával, röplabdával és fallabdával foglalkoztam. Jelenleg külsős munkatársaként a Népszabadság Top-kiadványok szerkesztőségében dolgozom. Sajtófőnöki tapasztalatokat a Magyar Curling Szövetségnél szereztem, ott másfél évig töltöttem be ezt a posztot. A röplabdával nagyon hamar megismerkedhettem, hiszen édesapám, Rodics András az NB II-es Külker SC játékosa volt, így gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem a röplabdapálya mellett. Később magam is játszottam a Budapest-bajnokságban, előbb a Pénzügyőr SC-ben, majd a Külker SC-ben. Eddig is azért dolgoztam, hogy a röplabdát a sajtón és a médián keresztül visszasegítsem a sportszerető magyar emberek tudatába, és természetesen sajtófőnökként is ez a határozott célom. Ahogy eddig, segítséget ezután is mindenkitől szívesen fogadok! (Feltéve: 07_11.10-én 07:20) |
|
Új főtitkára van a Magyar Röplabda Szövetségnek
(Feltéve: 07_10.20-án, 20:40) Megjelent az MRSZ honlapján a hír, ami szerint önt nevezte ki az elnök úr a főtitkári posztra. Azonnal elkezdtem kutászkodni az interneten, de nagyon kevés anyagot találtam önről. Kérem, néhány mondattal szíveskedjék bemutatni eddigi tevékenységét, a röplabdás társadalomban kevésbé vagy egyáltalán nem ismert Dikácz Ernőt! 1994-től 11 éven keresztül dolgoztam a MOB-nál több területen is: szervezési, marketing és informatikai főmunkatárs pozíciókat töltöttem be. Feladatom volt – egyebek mellett – az olimpiai csapat felkészítése az ötkarikás játékokra, a szervezési munkák összehangolása és előkészítése, a kapcsolattartás a szponzorokkal, forrásteremtő pályázatok írása és mindezek kapcsolódó, kevésbé fontos részleteinek kézben tartása. Mindezeken felül kaptam egy faladatot a MOB Környezetvédelmi Bizottságban is, ahol az elnök Kőbán Rita volt, a titkári teendőket pedig én láttam el. Ebben az volt az érdekes, hogy a nulláról kellett felépíteni a bizottságot, kialakítani munkarendjét és megtervezni a tényleges, érdemi tevékenységét! Rendkívüli újdonságnak számított Magyarországon, hogy meg kellett határozni a sport és a környezet összefüggéseit, definiálni kellett ezek fogalmi rendszerét. Elemzéseket végeztünk, pályázatokat írtunk, azaz, bevittük a környezetvédelem fontosságát a magyar sportéletbe. Annyi azért kiderült a különféle honlapokról, hogy prominens résztvevője volt a nemzetközi versenyeknek. Igen, így van. És nem csak vezetőként, de sok hazai és nemzetközi verseny szervezőjeként is tevékenykedtem. A MOB-nál végzett munkám után egy évig a Magyar Úszó Szövetségben dolgoztam, részt vettem a tavalyi úszó Eb szervezésében a szervező bizottság tagjaként. Újabb egy évet pedig egy vállalkozás válságmenedzsereként töltöttem el. Elnézést, hogy itt megszakítom, de fontos dolgokat említett. Sokan kritizálták – köztük jómagam is –, ki élesebben, ki mérsékeltebb indulatokkal, a szövetség kommunikációját. A legfőbb kifogás az volt, hogy nem jön ki elegendő információ a szövetségből, ami meg elér a sajtóhoz, annak nincs olyan hírértéke, hogy ráharapjon a média! Csak a példa kedvéért: néhány szerkesztőségnek elküldött e-mailen kívül sehol nem jelent meg, hogy névadó szponzora van a bajnokságnak. Ez volt a CityLine NB I. Ligabajnokság. Annál a sportágnál, ahol éppen az a gond, hogy nem kap elég nyilvánosságot, egy ilyen jelentőségű és példaértékű eseményt kihagyni, – nálam – egyenesen bűn. Ha ez más sportágban történik, három hónapos népünnepély övezi, s még a csapból is ez folyik! Az eddig elmondott tevékenysége alapján e téren jelenetős változást lehet remélni. Csalódnék, ha nem így gondolnám? Valóban, az egyik ok, hogy elnök úr engem választott, éppen a kézzelfogható kommunikációs tevékenységem. Nemcsak láttam ezeket a gondokat, de szeretnék is változtatni a gyakorlaton. Néhány napja vagyok csak az irodámban, nagyon sok anyagot átnéztem, bent voltam az ünnepek alatt is, és szerződéseket, versenykiírásokat tanulmányoztam. Ismerkedtem a jövőmmel! Talán szokványos a kérdés, de fontos lehet. Ön kereste a lehetőséget, hogy főtitkár lehessen vagy felkérést fogadott el? Volt előzmény, természetesen. Mintegy 3-4 hete találkoztam az elnök úrral, aki kérte, adjak neki önéletrajzot, elképzeléseket arról, mit tennék, ha rám esne a választása? Említette, több jelölt is van, tanulmányozni fogja az anyagainkat. Később, a kinevezés előtt nem csinált belőle titkot, hogy véleményt, refrenciát kért rólam a MOB-tól, konkrétan több volt munkatársamtól. Nagyon jól esett a bizalom, mert ez által vissza kerülhettem abba, a közegbe, a sporthoz, ahol mindig is jól éreztem magam. A kérdés másik oldala, a rövid idő ellenére van-e már olyan dolog, amiről biztosan tudja, tűzön-vízen át megvalósítja. Az már most biztos, hogy a kommunikációnak egy eddigitől eltérő struktúráját és módszerét szeretném megvalósítani. Ennek első lépése a férfiaknak rendezett, november végi olimpiai előselejtező lesz Szombathelyen. És itt említem, mert nagyon friss, hogy megtekintettem a TEVA-Gödöllő csapatának Klagenfurt elleni meccsét a Közép-európai Ligában. Igyekeztem alkalmat találni, hogy az eseményről tudósító újságírókat a mérkőzés végén azonnal megismerjem, illetve ők is megismerjenek engem. Ennek kézzelfogható eredménye az önnek adott interjú, ami első a főtitkári munkám alatt!
Köszönöm a megtisztelést! Végül egy – talán – kicsit személyes kérdés. Ismert-e korábbi munkája révén valakit a röplabda területéről, a szövetség elnökségéből? Ne értse félre, pusztán arra vagyok kíváncsi, segíthet-e barátként, ismerősként bárki az első napokban? Talán úgy mondanám, többen lehetnek olyanok, akik engem ismerhetnek. Elsősorban azokat ismertem akik valamilyen szinten akár a MOB, akár a válogatottak révén tevékenykedtek: Hoboth Sándor, Borovitz Tamás, az elnök úr, Stevik Péter. Annak, hogy külső emberként jövök be a röplabdába, egy előnye mindenképpen van: nem vagyok elfogult egyik szakággal szemben sem! Főtitkár úr! Mi ragadt benn ebben a rövid beszélgetésben. Van-e olyan téma, amit feltétlenül szeretne, hogy megjelenjen? Ugye, mindig azt mondják, ha új vezető van egy szervezet élen, akkor szükségszerű a váltás az irányításban, a módszerekben. Igen, ilyen nálam is lesz. Azt szeretném, hogy az én váltásom a Magyar Röplabda Szövetséget pozitívan érintse, hogy valódi közös munka alakuljon ki a szakvezetőkkel, a klubokkal, az utánpótlásért felelős edzőkkel! Szükség van mindenki véleményére, s ezek szelektálásával, súlyozásával, a munkatársaimmal közösen szeretném irányítani a szövetség munkáját! Szeretném, ha elfogadná mindenki azt az elvet, hogy nem vezetni kell egy csapatot, hanem a közösen kialakított álláspontot egyénenként elfogadva kell tenni a röplabda érdekében! Van egy mondás, ami vezérfonal lehet: bármivel kapcsolatos kifogások olyan szögek, amik a kudarcok házát tartják! Oszvald György |
Dr. Szabó József, az MRSZ elnöke a Szakszövetség hivatali, szakmai munkájának irányítására a mai naptól Dikácz Ernő urat (képünk) nevezete ki. Az új főtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi főmunkatársa, a MOB Környezetvédelmi bizottságának tagja. Az új főtitkár hivatalát főállásban tölti be.
A játékvezetők tartják életben a salgótarjáni röplabdát Váratlan találkozás a Gyöngy Kupán
(A fotón középen: Korim Ferenc) Az exkluzív hármas interjút nem lehetett kihagyani! Árpi bátyám, vagy ha még szólít így valaki, Api! Néhány meccsel ez előtt azt mondtad szomorúan legyintve, hogy nincs már röplabda Salgótarjánban, nincs nekünk elnökünk. Mit kell ez alatt konkrétan érteni? Mi van Salgótarjánban, Nógrád megyében? Zalánfi Árpád (Api): Hát, jóformán semmi! Bővebben? Z.Á.: Csapat egyáltalán nincsen, a játékvezetők járnak be a szövetségbe, ők tartják életben, mert sem elnök, sem elnökhelyettes nincsen! Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az elnök (korábban Tóth Edit töltötte be ezt a posztot, egy ideig az MRSZ elnökségi tagja is volt – a szerk.) előttünk nem mondott le, nem hívta össze a közgyűlést, így új elnököt nem tudunk választani, és mi is úgy hallottuk, hogy teljesen abbahagyta ezt a tevékenységet. Hát, most patt helyzet van! 
(balról: Korim Ferenc, Zalánfi Árpád, Treiber Norbert )
Korim Ferenc (nekem csak Ferike) bólogat, kicsit úgy tűnik, ki akar térni a kérdés elől. Ferike! Tegnap azt mondtad, hogy így 75 felé már csak a szíved visz még a pályára. Mit tennél ehhez hozzá? K.F. (Ferike): Hát, Gyurikám, inkább a szép emlékeket idézném, Nekünk, mikor az NB I-ben vezettünk, az felejthetetlen élmény! Abban biztos vagyok, nem hoztunk szégyent a megyére, akármerre jártunk, elégedettek voltak velünk. De sajnos, eltelt az idő! Kikkel tartjátok még a kapcsolatot? Egyáltalán, kivel tudjátok még tartani? K.F.: Hát, a pestiek közül a Szele Dénessel, Juhász Zolival, de ritkán találkozunk. Zolival legutóbb a salgótarjáni Női Magyar Kupa döntőn futottunk össze! Nagy ritkán Hóbor Bélával is lehet találkozni…
És otthon, ki van még meg a régi csapatomból? Azt tudom, hogy Félegyházi Palya, meg a Pipás már meghaltak. Bodor Jani bácsi? K.F.: Ő is, az Isten nyugosztalja, Meg a Taki is elment már. Z.Á.: Él még a Szirmai, Farkas Robi, Monori Pisti, ő meg nyugdíjas már, a röplabdával már nem is foglalkozik… Hát, az akkori csapatból még a Sárai fivérek vannak, de ők már a te korosztályodba tartoznak. Fordítsunk egyet, mert ugyanakkor itt van veletek a jövő, a talán négyszer is fiatalabb Treiber Norbert. Hogyan látod te az utóbbi évek hanyatlását? T.N.: Mindenek előtt – mivel alkalom van – hadd köszönjem meg nyilvánosan is a két kollégának, hogy bekerülhettem az NB II-be vezetni; nagyon sokat segítettek! És szeretnék minél előbb feljebb lépni! Junior szinten játszottam, pontosabb a játszogatás, és ezért hajlottam Monori Pista tanár úr szavára, iratkozzak be játékvezetői tanfolyamra, képezzem magam. Már az általános iskola hetedik osztályában adott lehetőséget, hogy gyerek meccseken próbálkozhassam. Hadd idézzek én is egy emléket! Monori Pista nekem is mesterem volt, mikor Farkas Robi elcsábított az atlétikától (hagytam magam) a karancslapujtői iskola salakos udvarán mutatta a kosárérintés meg a jobbra balra gurulással mentés fortélyait! Bocsánat, kicsit elfogult vagyok, nehéz kordában tartani az örömöm, meg a büszkeségem, folytasd kérlek! T.N.: Hát most csak annyit, hogy én bizakodom a változásban. Z.Á.: Ami nem kis dolog, mert az a legnagyobb baj, hogy nincs röplabda szakos testnevelő tanár, így nem foglalkoznak a gyerekekkel az iskolákban. Illetve, egyetlen hely van a városban, a Budapesti úti Általános iskolában még folytatják a Monori által elindított munkát, ebben vesz részt Norbi. T.N.: Elég gyakran járok be a tesi tanároknak segíteni, valóban. Hová tudtok nevezni, mi jut el hozzátok az országos kiírások közül? T.N.: A diákolimpiára és az amatőr bajnokságra tudtunk nevezni. A legjobb eredményünk két éve volt, amikor is a fiú csapattal országos 4. helyen végeztünk. Egy záró kérdést engedjetek meg, így, a végére! Hiszitek-e, hogy teljesen semmi nem tud elpusztulni, mindig akad egy mag, amely elkezd csírázni, s valami sarjad belőle? Lehet-e éppen Norbi ez a mag? Lesz-e még Salgótarjánban egy magasabb szintű röplabda élet? Z.Á.: Mivel 70 éves el vagyok, az én időmben talán kilátástalan… Egyelőre kilátástalan. Nem tudok mit jósolni. Semmit. K.F.: Sajnos, nincs, aki összefogja a társaságot. Aki eddig tett valamit, most másfelé keres sikereket – Monori, Gulyás Klári, meg, hát itt van Tóth Editke is, ugye. Z.Á.: De ott van a számviteli főiskola, ahol lehetne kezdeni valamit! Megvannak a feltételek, van terem, lenne, talán, aki vállalná az edzőséget is, de hozni kellene oda ügyes lányokat továbbtanulni. Ahogy máshol is csinálják! Annak idején, mikor még az a NB I-ben vezettünk, felajánlottuk a segítséget, hogy járjuk az országot, megkérdezzük a junior korosztályú lányokat, akik tovább akarnak tanulni, hogy jönnének-e Salgótarjánba? Úgy hiszem, a megyei vezetők tudtak volna segíteni, hogy felvegyék őket! De a főiskolán olyan testnevelő tanár volt, aki teljesen elzárkózott. Még azt is letagadta, ha véletlenül NB II-ben játszó röplabdás lány került oda; pedig akkor még döcögősen ugyan, de volt női NB I-es csapatunk. Ha minden évfolyamban csak egy játékos lett volna, meg a tarjániak, már össze lehetett volna hozni egy jó kis csapatot! De nem igényelték a segítségünket. T.N.: Nagy összefogással talán lehetne kezdeni valamit; még nem halt meg minden! De jelen pillanatban nincs senki olyan, aki meg tudná szervezni az „élesztést”. Aki meg tudná győzni a testnevelő tanárokat, hogy a röplabda is nagyon szép sport, és nem csak a foci van a világon! Oszvald György (Feltéve: 2007. 09.19. --- 00:55) |
Légiósok - itthon Horváth Dórát a MEFOB siófoki döntőjén sikerült mikrofonvégre kapni. No, nem mintha máskor nem találkotunk volna, ám tudomásul kellett venni az exkluztív interjúra éhes riporternek, hogy vakáció van, s Dodó, mint egyetemista élvezni akarja kicsit a rüövidke szabadságot. Elsőként gratulálok az eddigi szereplésedhez, a legjobb pontszerzők listáján elfoglalt előkelő helyedhez! De beszéljünk először az iskoláról. Vakáció van, hogyan sikerültek a vizsgáid? Van még néhány, de már nem fogom letenni őket, mert szakot szeretnék váltani. Miért? Ha jól emlékszem, régésznek indultál. Itthon olyan szakra vettek fel, ami az ottani egyetemen nem volt. Vívódtam majd’ egy évet, és úgy döntöttem, hogy egy másik egyetemen próbálkozom, egy nekem szimpatikusabb szakkal. Ez pedig az idegenforgalom, szálloda, turizmus szak. Akkor a régmúlt korok kutatása a ködbe vész? Diploma nem lesz belőle, de továbbra is kedvencem marad ez a téma. Két nappal a kiutazásod előtt kaptad meg a jogosítványt, itthon. Hogyan vagy kibékülve az olaszországi autós szokásokkal? Gondolom, minden nap vezetsz? Igazából még nem tudok összehasonlítani, mert csak Olaszországban vezettem. Eddig egyetlen koccanásom sem volt, s remélem, ez így is marad. Szerintem az igazolásod abszolút mélyvíz volt, nem féltél az első hetekben? Nem. Nagyon élveztem, hogy van egy autó, hogy vezethetek. De anya ott volt velem az elején, s igazság szerint vele estem át a kezdeti nehézségeken. Mire elment, belejöttem. (Képünkön édasanyjával, Bernáth Beával) Különleges helyzet a tiéd, mert itthon akár a meccsek után, akár a pihenőkön ott volt a család, a barátok. Aztán egyszer csak úgy hirtelen egyedül maradtál. Ott vagy 19 évesen, teljesen magadra utalva. Mikkel kellett vagy még kell is megküzdened? Hát, a mindennapok dolgait kellett megszoknom. Takarítás, mosás, … Meg kellett tanulnom főzni.. Érzelmileg volt egy kicsit nehezebb, mert voltak olyan esetek, mikor úgy kiöntöttem volna a lelkemet, de telefonon ez nem az igazi… A másik oldalról meg a lakótársammal nagyon jól megértjük egymást, s egy fél év után egészen jól megvagyunk. Egy új közösségben általában az újonnan jött ember alkalmazkodik. Volt ebben részed? Hogyne! Főleg az elején kellett figyelnem a szokásokra, egyrészt mert fiatal vagyok, másrészt meg azért, mert külföldi. Aztán az idő segített: megismertük egymást, jól kijöttem mindenkivel, s elfogadtak. Érezted-e olyat, hogy olyan követelményt állítottak veled szemben, ami nehézzé tette a kinti indulásodat? Hiszen tele voltak – s nemcsak a magyar, de – az olasz lapok is azzal, hogy milyen tehetséges, sokoldalú játékos vagy! Nem éreztem ilyet. Meg is lepődtem, mert többnyire gyakorlat, hogy a külföldiekre elég nagy terhet raknak, s ha nem is megváltóként kezelik őket, de nagy az elvárás velük szemben. Amikor még csak ismerkedtünk egymással, s a kupameccseken sorra kaptunk ki, volt egy beszélgetés, s minden terhet levettek rólam. Fiatal vagyok még, a magyarhoz viszonyítva egy erős bajnokságban játszom - mondták, s mindenkit arra kértek, hogy segítsen nekem, hadd szokjam meg minél hamarébb a légkört. Aztán a bajnokság végére aztán változott a helyzet: a játékommal elég sok elismerést vívtam ki, s az utolsó időszakban már számítottak rám; ez nagyon jó érzés volt!
Ezt is meg kell szokni, meg kell tanulni. Olaszországban az év elején nemigen kerestek, aminek talán a nyelvtudás is oka volt. Habár beszéltem olaszul, de nem annyira, hogy ezen a nyelven nyilatkozzak. Később el-elkaptak, és nem voltak problémáim. Ugye, nem tévedek nagyot, hogy a környezetedben népszerű játékos vagy? Mivel egy kisvárosban játszom, minden röplabdás népszerű, mindenkit szeretnek a szurkolók. De nincs olyan nagy nyomás, mint az máshol szokás. Persze, a meccs végén sokan jönnek autogrammot kérni vagy egy közös fotót készíteni. Ha ez népszerűség, akkor a válaszom igen. Őszintén örülök az ilyen apróságoknak. Sikeres vagy, s biztos, hogy a vezetők elégedettek veled. De a jó teljesítmény egy másik kérdést is felvet, nevezetesen, hogy csábítottak-e már másik egyesülethez, netán az első osztályba, hiszen minden értelemben profiként kezelnek? Hát, igen, nincs rám panasz. De nem szokás a dicsérgetés, annyit mondanak, ami az önbizalom megtartásához kell. Az sem titok, hogy sokat kell még dolgoznom, fejlődnöm, de ezzel mindannyian tisztában vagyunk. A profizmus meg? … Nem tudom. Nekem ez olyan, mintha munka lenne. Tizenkilenc évesen hadd legyen még a röplabda nekem szórakozás, de ez nem jelenti azt, hogy mindenről lemondok, mert profi játékos vagyok! Szeretem a röplabdát, s éppen ezért szeretném a tőlem telhető legmagasabb szinten művelni. Többen is értékelték már ezt, s hívtak máshová. De nem érzem még készen magam az A1-re. Látom, tudom, hogy ott mire képesek, tudok viszonyítani! Inkább fokozatosan jöjjenek a dolgok, nem szeretnék az A1-es mélyvízbe ugrani! Úgy érzem, hogy a következő években nagyon sokat kell játszanom, s erre itt inkább van lehetőség. És az A2-ben is erős a bajnokság! Milyen alapvető különbségeket látsz az itthoni és az olasz edzésmódszerek között? Azt nem mondom, hogy többet edzünk, mint a BSE-ben vagy Vasasban volt. De máshogy van felépítve a program: jóval több a fizikális, erőnléti képzés, és hosszabbak a délutáni edzések. Minden a következő mérkőzésről szól, célirányos gyakorlatokat végzünk a szokásos gyakorláson túl. Mikor elmentél, nagyon kedves e-mailt írtál, úgy kezdődik, hogy Drága Vasasosok! Hányan, hányszor kerestek itthonról? Amíg el nem romlott az internetem, elég sokszor beszélgettünk skype telefonon vagy csevegős programmal. Utána maradt az sms. Úgy érzem, nem szakadtam ki teljesen az itthoni eseményekből, bár tagadhatatlan, csökkentek a lehetőségeim. Oszvald György |
Érdekes tényt mondok. A magyar sportsajtóban egyetlen külföldön játszó röplabdás sem kapott olyan nyilvánosságot, mint te és Filipovics Anita. Talán az életkorotok miatt, nem tudom. De emlékszem arra, hogy mikor 16 évesen először adtál hosszabb interjút a lapomnak, igencsak félszeg voltál, úgy kellett kihúzni belőled minden szót. Most magabiztos nyilatkozó vagy. Hogyan értékeled ezt a változást?
| A TOP5 listámon a Sydney Olimpiai Játékok a TOP1
A világ legjobb játékvezetői közt tartják számon, tagja annak a legszűkebb körnek, ahol a minőséget négy betű jelzi: FIVB játékvezető! Arra oktatja fiatal kollégáit, hogy nekik nem tisztük a mérkőzés színvonalát minősíteni! Úgy kell vezetni, hogy a két csapat számára az a mérkőzés az olimpiai döntő! Ars poeticája, hogy a játékvezető van a játékosért és nem fordítva! Ehhez pedig nagyfokú alázat szükséges! Hóbor Bélával, az MRSZ JT elnökhelyettesével, az ötszörös Szalay László Vándordíj birtokosával beszélgettem.
(Kedves Béla! E hasábokon kérek elnézést, hogy a nyomtatott változatba nem az általad jóváhagyott változat került be! Én hibáztam, rossz helyre mentettem. Remélem, ezzel a megjelenéssel enyhíteni tudom jogos rosszallásodat.) Ha szóba kerül a neve valahol, sajnos elég ritkán, elsősorban a nemzetközi szintű bíráskodás, a külföldön vezetett mérkőzések ugranak be. Most sem fogja megúszni a kérdést, de hadd kérjem, először magáról beszéljen néhány szót! Arról a Hóbor Béláról, aki a nyilvánosság előtt kevéssé vagy egyáltalán nem ismert. Valóban kevesen tudnak személyes dolgokat rólam, de általában igaz, hogy a magyar röplabdával is így van ez. Az egyetlen sport napilapunk nemhogy a játékvezetéssel, de a sportággal sem nagyon foglalkozik! Ez nemcsak a személyemet érinti! Konkrét példa, hogy nemrég a női Indesit Bajnokok Ligája döntőjét vezettem Svájcban, és erről, a világ érdeklődésének középpontjában álló eseményről mindössze egy rövid tudósítás jelent meg, amelyből gondosan kihagyták a játékvezetők nevét. De, gondolom, ez elsősorban a szerkesztőket minősíti, nem engem. Hát, erre mondják, fejesugrás a közepébe. De nem baj, mert a határozottság, a kritikus értékelés igénye máris kiderült önről. Hát, akkor vissza az eredeti kérdéshez! Mit kell, lehet tudni Hóbor Béláról? Idén leszek ötven éves, Budapesten lakom, egy társasházban, a XVI. kerületben. A Hewlett-Packard számítástechnikai cég márka szervizében dolgozom. Ha nem haragszik, azonnal összekapcsolok két dolgot: egyrészt a sok utazással járó játékvezetést – hivatást, hobbit – és a technikát. Nem következik ebből a fotózás-videózás, az élmények megörökítése? Mindkettőt rendszeresen csináltam egy darabig, mostanában már kevésbé. Inkább akkor készítek felvételeket, ha valamilyen világversenyen vagyok. Ezen kívül a zenehallgatást nevezném hobbimnak. Közel ezer darabos CD gyűjteményem van Pavarottitól kezdve Chris Rea lemezein keresztül a Queen együttesig; nem ragaszkodom műfajokhoz, stílusokhoz: a jó zenét szeretem! Nemigen nyilatkozott még arról, hogyan lett játékvezető, megelőzte-e a választást valamilyen szintű röplabdás előélet? Ez egy érdekes történet. Mátyásföldön, a Corvin Mátyás Híradástechnikai Szakközépiskolában érettségiztem. Csak érdekességként, említem: Borovitz Tamás, egykori MRSZ főtitkár felesége az igazgatóhelyettesem volt az iskolában. Tanáraim között tudhattam a fantasztikus testnevelő Keszthelyi házaspárt is, mások mellett. Ők a fejükbe vették, hogy egy osztályok közötti iskolai röplabda bajnokságot szerveznek. A játékvezetői feladatokat a diákok látták el, mondhatom, gyakorlatilag szabályismeret nélkül. Az számított, kint vagy bent volt-e labda, hozzáért-e valaki a hálóhoz? Az akkori Népsportban megjelent egy hirdetés, amiben a Budapesti Röplabda Szövetség tanfolyami felhívása volt: azokat a fiatalokat várták, akik kedvet éreztek a röplabda játékvezetéshez. Jelentkeztem, s 1977-ben, pontosan május 14-én – a ma már mesének tűnő, Népligeti salakpályán – vezettem az Építők II – Budapesti Harisnyagyár serdülő másodosztályú mérkőzést. Ez volt az első hivatalos mérkőzésem, itt kezdődik a pályafutásom. Két év katonaság következett, e közben a Honvéd Nógrádiban játszottam, az NB II-es bajnokságban. Leszerelésem után másodosztályú játékvezetői vizsgát tettem, s 1984-ben vezettem az első NB I-es mérkőzésemet. Érdekessége, hogy ez egykori csapatom, a Honvéd Nógrádi és a Zalaegerszeg közötti összecsapás volt. Nemzetközi játékvezetői vizsgát 1986-ban, Szófiában tettem. A következő fontos állomás 1994, ekkor kaptam meg az FIVB játékvezetői minősítést. Ezt minden évben meg kell újítani, s eleddig sikerült is megőriznem ezt a szintet. 
Ha butaságot kérdezek, kérem javítson ki! Azt mondják, hogy nemzetközi játékvezető, ön pedig FIVB minősítést említ. A kettő nem ugyan az? Minden FIVB játékvezető egyben nemzetközi bíró is. De jelenleg mintegy huszonöten vagyunk a világon, akik viselhetik ezt az adományozható címet. Gondolom, sokan szeretnének ebbe az elitbe tartozni. Mit kell ezért tenni? A világversenyeken elért teljesítmények értékelései alapján kaphatják meg a kollégák. Megfelelő számú „very good” minősítés megszerzése után hagyja jóvá az egyébként rendkívül szigorú nemzetközi szövetség a besorolást. Mi van akkor, ha nincs meg a szükséges mennyiség? Visszavonják a címet? Igen, visszavonhatják!. A számításnál mindig a legutolsó három évet veszik figyelembe. A következő értékelés jövőre lesz, tehát a 2005-2007 közötti időszakot nézik. Ezen idő alatt kell megszerezni hét „very good” minősítést kiemelt világversenyeken. Ha volt egy rosszabb év, akkor az illető kikerül ebből a körből, s utána igyekezhet… Ide eléggé nehéz elkerülni, másrészt eléggé nehéz megtartani is a minősítést. Ha már a nemzetközi szereplésnél tartunk! Az atlantai olimpia óriási csalódás volt az életében. Tudom, erről nem szívesen beszél, de itt van Peking a nyakunkon, s aktuális a kérdés: hogyan viszonyul az olimpiákhoz és viszont? Hát, igen, Atlanta. Akárhányszor kérdeznek az újságírók, azonnal ezzel kezdik; ön kivétel. Valóban csalódás volt, nekem nem felróható okok miatt nem jutottam ki, holott elvileg minden feltétel adott volt, de már túltettem magam rajta. Hogy Pekinggel mi van, arra még nem tudok mit mondani! Őszintén szólva, ennek nem is kívántam nagy hangsúlyt adni. Inkább kérdem, mi van, mi volt Pekinggel, Athénnal? Pekingről még semmit nem tudok. De az biztos, hogy egy olimpiai küldéshez megfelelő teljesítményt kell nyújtani, mondhatnám úgy is, ki kell érdemelni! Azért ismeri annyira önmagát, hogy meg tudja ítélni, van-e esélye a kijutásra? Esély egészen addig van, amíg a küldési lista meg nem jelenik. Nem szeretném elkiabálni, főleg Atlanta miatt nem, de úgy érzem, Sydney-ben, ahol a férfi döntőn a második játékvezető voltam, és Athénban, ahol az orosz-olasz férfi elődöntőt vezettem, sikerült bizonyítanom. Külön élmény volt számomra az ausztrál emberek kedvessége, a Játékok szervezettsége. Kollégáim, akik már több olimpián is részt vettek, egyértelműen azt mondták, ez volt az eddigi legszebb Nyári Olimpia! Megint csak azt kell mondanom, butaságot kérdezek, de mitől más az olimpia, mint egy világbajnokság? Gyakorlatilag ugyanazok a csapatok vannak ott, igaz, olimpia csak négy évente van… Először is, az egész itthon kezdődik, amikor megkapom az olimpia formaruhát! Már maga ez a csoda, sőt, már a ruhapróbáknál előjön valamilyen bizsergető, különleges érzés… Az olimpián pedig, amikor felgyullad a láng és felhúzzák a zászlót, végigpörög a lelki szemeim előtt az egész addigi pályafutásom! Mondanék egy példát erre. 2000-ben, a férfi döntő előtt, az előző napon is bíráskodtam. Általában húsz játékvezető működik közre egy olimpián és természetesen, a végére már nincs mindenkire szükség. Szinte biztos voltam benne, hogy rám már nem kerül sor, ezért félig össze is csomagoltam. Este tudtam meg, hogy mégis küldést kaptam a döntőre, s azonnal felhívtam édesapámat, aki fájdalom, de már nem él, s neki újságoltam el, hogy döntőt vezetek! Lefeküdtem az ágyra a szállodában és végiggondoltam minden, a döntőt megelőző állomást a játékvezetői karrieremben. Eszembe jutottak az idősebb nemzetközi játékvezetők is, Szele Dénes, Ribizsár Gyula, Szalay László, Ifj. Kiss Lajos, Hurák Lajos, akik valamilyen módon segítettek, és részesei voltak a pályafutásomnak. Hát, ezért más az olimpia! Lehet, másnak másért de én így voltam vele.
Szeretnék fordítani egy kicsit, s talán kényelmetlen is lesz a kérdésem. Előzetesen annyit, hogy az itthon működő nemzetközi játékvezetőkkel össze lehet mérni az ön teljesítményét. Van azonban nekünk egy hosszabb ideje Belgiumban dolgozó, szintén FIVB játékvezetőnk: Rádi Gyula. A dolgok sajátossága miatt vele nem sikerült „versenyeznie”. Ez azért is érdekes, mert 2007-ben sorrendben ötödször vehette át az Év játékvezetője elismerést, a Szalay László Vándorkupát! Majdnem költői a kérdés: mi lenne, ha Rádi is vezethetne itthon? Hát azt nem tudom, az elismerésről nem én szavazok! Egy biztos, arra már nem kerülhet sor, hogy Gyuszival akár hazai, akár nemzetközi mérkőzésen közösen bíráskodjunk. Az FIVB legutóbbi kongresszusán beválasztották a Játékvezetői Bizottságba, ami óriási elismerés! Egyben sajnálom, hogy a munkája miatt nem vezethetett itthon, mert a fiatalabb játékvezetők rendkívül sokat tanulhattak volna tőle. Korábban, még brüsszeli kiküldetése előtt, hosszú éveken át vezettünk együtt is NB I-es mérkőzéseket. Sőt, két cikluson keresztül ő volt a JT elnöke is. Hadd provokáljam picit az ötödször elnyert elismerés kapcsán. Nincs ellenfél a magyar mezőnyben? Á, ez nem így van! Nagyszerű játékvezetőink vannak, s a végeredmény mindig nagyon szoros! Ezzel együtt is igaz, hogy amíg én kapom a vándordíjat, minden esetben rendkívüli módon örülök neki. Idén különösen felemelő volt, hogy az MRSZ 60 éves jubileumi rendezvényén volt a díjátadás! „Ellenfél” van, sok a fiatal, tehetséges játékvezető, de így is kevesen vagyunk. Nem könnyű megnyerni a fiatalokat, elég sok lemondással jár manapság e tevékenység. Ameddig van szabadságod, nincs különösebb baj, ha elfogyott, jöhet a fizetés nélküli szabi, már ha a főnököd elenged! Mit gondol, arról, hogy az egyébként játékvezetői vonalon meglévő magas sportdiplomáciai funkciók (Herpai László, Rádi Gyula), a szép számú nemzetközi minősítésű aktív játékvezetőnk több és rangosabb versenyekre való küldést eredményezhet? Van-e egyáltalán ilyen vetülete annak, hogy – legalább a játékvezetői szinten, de – jelen vagyunk a nemzetközi vérkeringésben? Ebben a sportágban volt és hál’ Istennek, még van, egy olyan ember, akit úgy hívnak, hogy dr. Holvay Endre! Mondhatni, ő a sportág élő legendája! S ha az elején azzal kezdtem, hogy mint játékvezetőt, sért az önérzetemben, hogy az újság egy szóval sem említi, hogy – nemcsak én, de bármely kollégám – például egy Bajnokok Ligája döntőt, vagy tovább megyek, a 2004. évi olimpiai elődöntőt magyar játékvezető vezeti, akkor kimondottan felháborítónak és megszégyenítőnek tartom, hogy a röplabda sport halhatatlanjai közé megválasztott dr. Holvay Endréről a magyar sportsajtó egyetlen szót sem írt! Az, hogy ezzel a magyar média nem foglalkozik, saját magát minősíti! Különösen fáj ez azért, mert a nemzetközi sportsajtó ezzel a témával kiemelten foglalkozott! Ezek után megtisztelő, hogy nemzetközi minősítésű kollégáim és jómagam is, számtalan jelentős mérkőzést vezetünk szerte a világon! Annak ellenére, hogy válogatottjaink nemzetközi szereplése kevésbé támogatja a küldéseket. A legutóbbi BL döntő kapcsán kérdezem, hogyan alakít ki kapcsolatot nemzetközi mérkőzésen a játékvezető társával? Nehéz-e összepászítani az esetleges szemléletbeli, stílusbeli különbségeket? Alapvető feltétel a kommunikáció, ami ebben a sportágban az angol nyelv. Ezen túl pedig, hogy konkrétan a zürich-i női BL döntőt említsem (eddig csak férfi döntőt vezettem három alkalommal), a játékvezetők közötti azonos besorolás nem sok eltérést enged. Az FIVB szabályai nagyon precízek, az esetleges szemléleti különbségeket pedig a mérkőzést megelőző eligazítás megoldja. Nem zavarja, ha itthon, ugyan első osztályú mérkőzésre szól a küldése, de az nem feltétlenül kiemelkedő színvonalú? Mindig arra oktatom a fiatal játékvezetőket, hogy nekik nem tisztük a mérkőzés színvonalát minősíteni! Úgy kell vezetni, hogy a két csapat számára az éppen az olimpiai döntő! Természetesen, olyan nincs, hogy a játékvezető ne hibázzon egy öt szettes mérkőzésen. A játék nagyon gyors, mi is fáradunk, és ha megkérdezek egy fiatal kollégát, hogyan bíráskodtál, és arra az a válasz, hogy ő szerinte nem hibázott, azt erős kétségekkel fogadom. Ha úgy tetszik az ars poeticám, hogy a játékvezető van a játékosért és nem fordítva! Ehhez pedig nagyfokú alázat szükséges! Ha az eddigi pályafutásából egyfajta TOP5 listát kellene készítenie, mit sorolna ide? Mindenek előtt az olimpiát említem, ezek között is a Sydney a TOP1! Benne van az, hogy FIVB játékvezető lettem, ide sorolom az 1985-ös Világliga mérkőzést Brazíliában, a Brazília-Olaszország összecsapást, ahol 28 ezer ember volt jelen. Persze, az Athéni olimpia is benne van az ötben és ide tartozik a mindenkori következő mérkőzés.
Oszvald György |
Az év felnőtt férfi edzője: Vocskó György (MAFC-Hartmann)
Gyuri! Sokan ismernek, sokan nem, így arra kérlek, mondj egy nacionálét! Sátoraljaújhelyen, a gimnáziumban kezdtem röplabdázni, Hegyesi Lci volt az edzőm. Nyolcadikos koromban ismerkedtem meg ezzel a sporttal, s nagy dilemmám volt, a síelést vagy a röplabdát válasszam? Ez utóbbi győzött. Feljutottunk az NB II-be, majd a TF-re kerültem. Végigjártam az ifiválogatottakat, válogatott kerettag lettem. A TF befejezése után azonnal tanítani kezdtem, edzősködtem a Ganz-Villany női röplabdacsapatánál és játszottam az Újpesti Dózsában Nagy Pistiékkel, Czakóval. 1980 január 1-je óta megszakítás nélkül a Műszaki Egyetem röplabda csapatának, a MAFC-nak vagyok az edzője. Ez akkortájt egy NB II-es csapat volt. Egyetemistákat tanítottam, tanítok a mai napig is, vezetem a röplabda szakágamat. Soha nem volt elsődleges célom, hogy minden áron az élmezőnyben… talán ennek is köszönhető, hogy „eltűntem kicsit.” Mindig arra építettem, hogy egy széles röplabdabázis, a jó egyetemi hangulat határozza meg az életem. A mai napig nagyon sok kedvességet kapok a srácoktól és nagyon sok kedves élményem van. Korosztályok mentek ki a kezem alól, s jó érzés, hogy minden év novemberének utolsó péntekén a MAFC-os öregfiúkkal összejövünk. Röplabdázunk, aztán „elbúsulunk” még ott a környéken. Hadd játsszak a szavakkal! Neked búsulásra nem sok okod van! Téged ma sikeredzőnek kell titulálni: harmadik helyre vezetted tavaly a lényegében amatőr csapatodat, a kupában éppen csak lecsúsztatok a dobogóról. Mindenfajta felhang nélkül mondom ezt… Köszönöm, ha így gondolod. De, hogy tovább fűzzem a történetet, ami sok szállal kapcsolódik a véleményedhez! ’91-92-ben történt nálam egy szemléleti váltás. Egy-két bázispontot megerősítve, átfedve az egyetemi élet hullámzásait – vizsgaidőszak, diplomázás, más városba költözés, stb. – néhány játékost igazoltam a csapathoz. Lett egy Novák Lacink, egy Somodi Pistink, hozzánk igazolt Vejtey Miki, Kása Robi. Egy nagyon erős csapat alakult ki! Az NB I-ben nem statiszta szerepet játszottunk. Türelmesen, nem kapkodva dolgoztunk. Megnyertük az NB I-et, s akkor összeültünk: az volt a kérdés, mire jut pénzünk, leszünk-e pofozógép? A végén arra jutottunk, vállaljuk. A jelenlegi csapatban nagyon fiatalok és idősebbek csodálatos összhangban játszanak. Igyekszem objektív maradni, nem a feltétlen dicséret a célom, de az elmúlt évben egyetlen egyszer sem láttam, hogy akár Győri Attila, akár Apró Jani akár egy rossz szót mondott volna nekik, vagy egrecíroztatta volna őket. Hogyan érted ezt el? Különleges edzői módszered van?
Több alkalommal és helyen, akár nemzetközi kupában is lehetett látni, hogy az edzők felugrálnak, idegesek, kiabálnak, reklamálnak. Te még a kritikus helyzetekben is megőrizted a nyugalmad, pedig biztosan benned is forrtak az indulatok – és ezt nem egyetlen elmúlt szezonbéli mérkőzésre alapozom… Ez részigazság. Ha nyerünk azért, ha veszítünk, akkor meg ezért nem lehet velem a mérkőzés után két napig beszélni. A mérkőzésen fegyelmezetten próbálom dirigálni a csapatot. Azt vallom, mindenki lehet ideges, sértődött, én nem! Természetesen, egy bizonyos határ van, ameddig én sem vagyok érzelmek nélkül. Huszonhetedik éve edzősködöm, s megtanultam, ha még én is izgága vagyok egy adott szituációban, az csak ront a helyzeten! Mit mondasz egy időkérésnél vagy két játszma között vagy akár a következő edzésen nekik, ha kevésbé megy, ment jól a játék? Az imént említett higgadtságot, a szemléletet megpróbálom a játékosoknak is átadni. Egy rossz megoldás esetén, ha leszúrom őket, nem lesz jobb. A játékos tudja, hogy hi bázott. Csak a biztatás a megoldás! Ez már csak a korral jár. Ötvenhetedik évembe léptem, talán nem alap nélkül mondom ezeket. A kispadról már nem tudom megnyerni a meccset. A munkát elvégeztük, néhány taktikai megoldás kiigazítható, de ennyi és nem több. A csapat a döntő. A játékosok véleménye. Ők elrendezik egymást, én pedig igyekszem a pedagógusi tapasztalataimat arra használni, hogy ebben irányítsam őket. És a húsz másodperc? Kimerevítem kicsit a pillanatot, és nyugodtságra, türelemre intem őket. Ha a MAFC anyagi helyzetét nézem, talán nem sértő az amatőr jelző. Amit most mondtál, az pedig maga a profizmus. Az egyensúlyt pedig mégiscsak te hozod létre, s tartod fenn… Így fedi valahol az amatőrség és profizmus egymást, valóban. De azért hadd áruljak el néhány szakmai apróságot. Az edzésmódszeremen nagyon sokat változtattam, főleg, amikor az új pontszámítást bevezették tavaly. Azt mondtam, hogy a hosszan tartó, monoton edzések, a hosszú távú futások, az ütéssorozatok tömkelege nem jó. Egy mérkőzés gyakorlatilag 20 perc körüli játszmákból áll. Egy labdamenet pedig átlagosan 8-10 másodpercig tart. Ennek megfelelően rövid ideig tartó, de nagyon dinamikus, a játékszituációknak megfelelő edzésmunkát próbáltam alkalmazni. Ez ugyan nem különleges dolog, de talán az eredmények igazolnak. A végjátékokban rendre nálunk jött ki a pozitív eredmény. Korábban elmondtad, hogy van, amikor nem az eredmény a döntő, hanem az, hogy pozitívan hangold a játékost. Hogyan állnak a szponzoraid az eredményekhez? Van-e elvárásuk a bajnoki helyezéssel kapcsolatban? Úgy kezdjük a bajnoki idényt, hogy leülünk és közösen megbeszéljük a lehetőségeket. Mire vagyunk képesek? Egy bizonyos mérkőzésszám után újra leülünk és értékelünk. Ez nem anyagi motiváció! Aki vállalja, az szeptembertől má jusig vállalja, s közben kitérni már erkölcsi felelősség; saját magával, s a többiekkel szemben is. Tehát nem a szponzor „kényszerít”. Rend és fegyelem van a csapat körül. Mind e mögött áll a feleséged, ott a fiad, aki a játékosod is. Hogyan viszonyulnak a munkádhoz? Huszonhét év után is várom, hogy lemenjek az edzésre. Elégedetlen vagyok, ha nem jól végeztem a munkámat. Morgolódok, gyötrődök. Szinte közhely, de nincs más szó rá: a feleségem gyakorlatilag minden adminisztrációt levesz a vállamról. Így szerencsésebb helyzetben vagyok talán, mint más edzők. A gyerekek pedig? A nagyobbik fiam a közgazdasági egyetemen most diplomázott; egy időben röplabdázott, de inkább az üzleti élet felé fordult. Mátéval kapcsolatban pedig annak örülök, hogy együtt tudunk lenni. Együtt van a család. Ez minta, s talán mások is látják, hogy ez nekem fontos!
Oszvald György |
Magyarok külföldön
„Elsőszámú feladónak lenni nem akármilyen dolog” - Rodics Dániel interjúja Koch Róbertet Veronába csábították, végül azonban maradt Piacenzában Koch Róbert (képünk) jól érzi magát az olasz bajnokság egyik élcsapatánál, a Piacenzánál, ennek ellenére majdnem az utolsó helyen szerénykedő Veronához igazolt. A klubcsere végül meghiúsult…
Néhány hete megkerestük Koch Róbertet, a magyar válogatott, és az olasz Copra Berni Piacenza feladóját. Mint kiderült – akaratunkon kívül –, éppen egy zűrös időszak kellős közepén hívtuk a kiváló röplabdázót: pont akkor csábította kezdőjátékosnak a Marmi Lanza Verona, amikor jelenlegi csapatában is több lehetőséghez jutott. Akkor azt mondta: várjunk egy kicsit, ha tisztázódik a sorsa, jelentkezik. Csütörtökön megcsörrent a telefon… – Nos? – Maradok! – Miért? – Kezdjük az elején a történetet! Október tizenötödikén játszottuk az utolsó meccsünket, három kettőre nyertünk az Itas Diatec Trentino otthonában. Ezután kezdődött az a – világbajnokság miatti – kéthónapos szünet, amely jelenleg is tart. Az említett mérkőzés után szólt a menedzserem, hogy a Veronának kellenék elsőszámú feladónak. Nagyon örültem, boldog voltam, hogy rám gondoltak, de kettős érzések kavarogtak bennem. – Mi szólt a maradás mellett? – Az, hogy jó a csapat, profi a légkör, két hónapja vagyok itt, lassan megszokom a körülményeket, és a társak befogadtak. A bajnokságban és a CEV-kupában is a dobogóra akarunk kerülni, s ha ezeket a céljainkat elérjük, jó eséllyel igazolhatok egy másik csapathoz. Most érkezett el az az időszak, amiért egyáltalán ide jöttem. Az elsőszámú előkészítő, a szerb Nikola Grbics a válogatottal Japánban van a világbajnokságon, számos felkészülési meccset játszunk, ezeken főszerep jut nekem. Legutóbb az olasz válogatott ellen léptünk pályára, ezen a találkozón megsérült a térdem, öt nap pihenő vár rám. – Mi szólt a Verona mellett? – Az, hogy ott kezdő lettem volna, tehát elértem volna a célomat. Bár az nem olyan jó csapat, mint a Piacenza, hiszen a tabella utolsó helyén áll, elsőszámú feladónak lenni az olasz A1 Ligában nem akármilyen dolog. – Mi döntött végül a maradás mellett? – Egyéves szerződésem van jelenlegi csapatommal, tehát kölcsönadásról, illetve eladásról szó sem lehetett. Egy megoldás volt: ha a Piacenza vezetői elengednek, én dönthetem el, hogy maradni akarok, vagy menni. A menedzserem tanácsát kértem, ő azt mondta, szerinte nem engednek, de ha akarom, nyomást gyakorol a főnökségre, annál is inkább, mert a veronai, és a piacenzai klubvezetők üzleti kapcsolatban állnak egymással, tehát jó viszonyban vannak. Közben az újságban olvastam, hogy a Verona Brazíliából igazolt egy feladót, de nekem egy szót sem szóltak. Ekkor eldöntöttem: történjék bármi, én maradok!
|
Kotsis Attiláné, Gabi néni 78 éves Változások az állandóságban Ülünk az edzés után a padon, néhány héttel Gabi néni születésnapja előtt. Vesémbe lát, s nevetve mondja: - Mindent kérdezhet, csak a koromat és az udvarlóimat ne firtassa! A lovagokkal egyetértek, de a kis interjú célja éppen az, hogy tisztelegjen a nagyon is aktív edző, röplabdás szakember életműve előtt. Kimondom én, csak nem haragszik meg, hiszen több könyvben is szerepel születésének dátuma, 1928. május 31-e. Isten éltesse Gabi nénit a hetvennyolcadik születésnapján! Köszönöm, és nyugodtan írja csak ki! Nem szégyen a kor, hanem állapot! Szinte a kezdet kezdetétől itt vagyok a röplabdában, már az első válogatottban benn voltam… azóta is folyamatosan röplabdázok. Látja, a nagyobbakkal épp túl vagyunk az edzésen, a másik csapatom meg mérkőzést játszik. Mennyire lehet leválasztani az ünnepet attól a közegtől, amelyben évtizedek óta él? Hogy történik az ünneplés, van-e valamilyen családi hagyománya a köszöntésnek? Megmondom, hogy mindig irigyeltem azokat a családokat, ahol megadták a módját a születésnapi ünneplésnek. Végeredményben, mi örültünk, hogy élünk, apámat, ugye, elvitték az oroszok soha nem jött többé haza… Legfeljebb anyám meghúzta a fülünket, itt-ott kaptunk valami apró ajándékot is. De nem volt olyanféle nagy összejövetel, mint mostanában dívik. Biztosan meg fognak ünnepelni, de nem lesz semmi trakta. Kik lesznek jelen? Csak a szűk családi kör. Legtöbben nem is foglalkoznak a korommal. Látják, hogy jövök-megyek, megtartom az edzéseket… Torta, gyertyaelfújás sem lesz? Áááá, nem. Feljönnek, hoznak egy kis ajándékot, én megkínálom őket valamivel és ennyi. És a csapat? Akár a korábbi egyesületben, akár itt, az újban, megköszöntik, megköszöntötték? Nem propagálom sem a koromat, sem a napot. Ha rájönnek, gratulálnak, volt már rá példa. Sőt, nem ehhez kapcsolódik, de karácsony előtt mindig megemlékeznek… nagyon aranyosak! Összefüggésbe hozható-e ez a fajta szerénység azzal a puritánsággal, a röplabda iránti alázattal, ami Gabi nénit jellemzi? Biztosan bennem van, hogy nem szeretem az ilyetén ünnepeket. Soha nem is vágytam rá. A fiam is úgy van vele, hogy már két hete mondja, anya, most (is) felköszöntelek, mert lehet, hogy éppen aznap nem tudok jönni, mert dolgozni fogok. Így vagyok én ezzel. Nincs ebből semmi sértődés! Az utóbbi időben többször is összefutottam a fiával, s meglepve hallom, hogy fáradtság ellen teniszezni jár Gabi néni. Tényleg így van! Ha otthon kell maradnom - pedig el tudom magam foglalni olvasással, meg írogatom a könyvem, ami úgy készül, mint a Luca széke -, szinte megbénulok. Igénylem a mozgást, a jó levegőt. Apropó, könyv. Már két évvel ezelőtt is esett erről szó. Mikor lesz készen? Jót kérdez, nem tudom. A szakmai anyag lényegében együtt van, mostanában sztorikat írok a meghatározó egyéniségű volt játékosaimról. Például itt van a Torma Ági! Hihetetlenül segítőkész volt, mindenkin segített, a frizura elkészítésétől kezdve a szőrtelenítésig, ha valaki beteg lett, ő ment elsőnek meglátogatni, de mindig benne volt, hogy ÉN. Egyéniség volt a javából! No, csak nem tudunk elszakadni a röplabdától, pedig most az ünnepé lenne a főszerep! Hadd fordítsak! Mások szerint veszett egy tempót diktál magának. Hogyan telik egy átlagos napja? Először is: mostanában korán kelek, hatkor, fél hétkor, hogy ne lustuljak el! Elkészítem a reggelimet, ami ilyen müzlis valami, majd tornázok: hasizom erősítő gyakorlatokat végzek, meg a lábamat erősítem. Ez minden nap így van. Utána kilenc körül elballagok teniszezni, és ha végeztem, leülünk egy kicsit sörözni a barátaimmal. Hazamegyek, vagy eszem valamit vagy nem, és délután jövök röplabda edzést tartani. Ha meg szabadnapom van, néha, akkor a háztartásomat meg a papírjaimat hozom rendbe. Valami mindig úszik, mindig van egy kis restanciám. No, meg írom a könyvemet, mint már mondtam. Gabi néni! Egy bizonyos életkorban egy adag tapasztalattal az ember valamilyen. Majd eltelik 15-20 év, s újabb élményekkel gazdagodva megváltozik. Megváltozik a gondolkodása, a környezetéhez való viszonya. Ha jól gondolom ezt a folyamatot, és egyet ért vele, az a kérdésem, Gabi néni változott-e a hosszúévek során? Nem is tudom… Az biztos, hogy voltak állomások az életemben, mikor elgondolkoztam azon, miért lettem éppen ilyen, amilyen vagyok. Én elsősorban kötelességtudó voltam. Otthon erre neveltek. Például nem szerettem tanulni, sportolni annál inkább! De apám azt mondta, tanulnom kell, hogy majd érvényesülni tudjak, ezért nem bújtam ki e kötelesség alól! Jó voltam matekból, mindig megcsináltam a házi feladatot, amit másnap lemásoltak a lányok, de rajzolni nem szerettem, nem is tudtam, de megállapodtam a szomszédommal, hogy én a matekba segítek be, ő meg rajzol helyettem. Változások? A TF-n például megszerettem a tanulást. De az alaptermészetem nem változott. Azt hiszem, ez látszik is az eddig elmondottakból. Tíz éve láttam a tévében egy riportot a nyelvzsenivel, az akkor 87 éves Lomb Katóval. Élete vége felé tanulta meg a harmincvalahányadik nyelvet. Mi van, amit még Gabi néninek meg kell tanulni, illetve, van-e valami, amiről úgy gondolja, hiányzik a tudástárból, az életéből? A mostani élethez, meg a gyerekek életritmusához, edzéseihez alkalmazkodnom kell, mind a tematikában, mind a hozzáállásban. No most, ez a számítógépes dolog, meg az egyesületi élettel együtt járó gazdasági vonal tőlem kicsit messze áll. Meg a barátnőim mondják, te milyen jól öltözöl! Hát, tudja, nekem nem voltak ruháim! Egész életemben csak a melegtő volt, meg az egy darab gálaruhám. Most megtehetem, hogy öltözködjem, vásároljak. Meg is teszem! Akkor most tinédzserül tanul Gabi néni? Mondhatjuk így is, igen. Rendkívül kiegyensúlyozottnak látszik, sőt, állítom az is. Boldog, elégedett ember… Igen. Nincsennek olyan pesszimista gondolataim, hogy jaj, nem törődnek velem! Nincsennek különösebb elvárásaim, s ha meglátogat például az unokám, maradéktalanul örülök neki. Oszvald György
|
Nacsa Gábor: Igényes vagyok a megjelenésemre! A pipec jelzőt is vállalom A fiatal kecskeméti röplabdázó rendkívül népszerű a lányok körében. Nem mondanám, ha nem a saját fülemmel hallottam volna süldő kamaszlányok sóhajait. Nem is egy alkalommal. Éppen ezért kértem, ne a röplabdáról beszélgessünk, inkább a magára igényes, kicsit talán piperkőc férfiról; kapcsolatairól, álmairól essék szó! Ki az a Nacsa Gábor, mikor nem a röplabda pályán van? 1984. április 25-én születtem Szegeden, általános iskolába is ott jártam, akkor ez volt a Lila iskola. A sporttagozatos osztályba jártam, s negyedikes koromban kezdtem röplabdázni. Titkos Lajos bácsi kezei alatt kezdtem el pályafutásomat. Az osztályfőnököm pedig Dózsa Erzsébet volt, aki a lányokkal nagyon sok korosztályos sikert ért el. Az alapokat kettejüktől kaptam. A középiskolát szintén Szegeden végeztem el, a Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségiztem. Ducsai Géza bácsi nagyon sokat segített, egyrészt testnevelő tanárom volt, másrészt edzőm is a gimi csapatában. Tizenhat évesen kerültem be az akkori nagy szegedi röplabda csapatba, melyet Nyári Sándor és Nusser Elemér irányított. Iskola után egyből mentem edzésre, mindig fél háromkor, délután. Ez azt jelenti, hogy a tizenhat év körüli srácnak kimaradt az életéből mindaz, amit a többiek szórakozással, lányokkal, esti dumapartikkal töltöttek? Igen, ez nekem nagyon kimaradt. Igazából minden kimaradt, ami az általános iskola 7-8. osztályát és az első gimnazista éveket másoknál kitöltötte. Későn érő típusnak tartom magam, mert a kimaradások, a bulizások inkább olyan tizennyolc évesen jöttek, akkortájt volt rá igényem. Azóta viszont állandósultak. Hová jársz szívesen? Milyen típusú szórakozást szeretsz? A kedvenc helyem Szegeden a Szing-Szing Diszkó; előtte összeülünk a haverokkal, iszogatunk, magam részéről azonban csak alkoholmentes italt fogyasztok. A diszkóban is úgy ismernek, hogy nézd már, megint nem iszik semmit! A jól megszokott Red Bullomon kívül tényleg nem iszom mást. Bő két éve, hogy relatíve sokszor találkozom veled: a termes meccseken túl a strandröplabda fordulók szinte mindegyikén összefutottunk. Az a benyomásom, hogy kissé zárkózott vagy. Maksa Zolival jöttetek-mentetek, de másokkal szinte alig voltál egy társaságban – beleértve a lányokat is… Mintha másokat kizártál volna az életedből. Tényleg zárkózott vagy? Nagyon. Ez így igaz. Megvan a baráti köröm, de igazából annyira közel nemigen engedek senkit. Nehezen ismerkedő típus vagyok, lehet, hogy ez éppen azért van, mert a könnyed kapcsolatteremetés volt a kimaradó rész tinédzser koromban.
Megkockáztatom, nem egy előnyös tulajdonság a lányok szempontjából. Jársz-e most valakivel, van-e komolyabb kapcsolatod mostanság? Igen, van egy komoly barátnőm. Tavaly augusztusban kezdődött, de csak szeptemberben vált igazivá. Egy kecskeméti kosaras lánnyal járok. Ez már elég szépidő. Szegedi vagy, Kecskeméten játszol, gondolom, sűrűn jársz haza és a barátnődnek is vannak edzések, meccsek. Hogyan viselitek a távolléteket? Nem. Idén már keveset járok haza, még az is előfordul, hogy csak kéthetente megyek Szegedre. Bár a barátnőm budapesti, szinte egész héten együtt vagyunk, sokszor hétvégeken is, ha a meccsek úgy engedik… Inkább a család szorul háttérbe. Édesanyám és a kisöcsém másként látják, nekik hiányzom. Azon ritka alkalmakkor, mikor nem sportszerelésben látlak, szinte süt rólad a rendkívüli választékosság, a majdnem, hogy pipec megjelenés. Kötődsz-e valamilyen konkrét divatstílushoz, fontos-e számodra, hogy milyen márkájú cipőt, pólót viselsz? A civil életben mostanában előtérbe került a sportosabb stílus: gyakori a melegítő. Sok az edzés, s őszintén megvallva, nem igen akaródzik sűrűn átöltözni. Egyébként kedvelem a farmert, a laza, lezser pólókat. Főleg a márkásabbakat. Nyugodtan mondhatom, nálam sokat számít a név! Ilyenek a sportosabbak közül a Nike, a Puma, az Adidas. Ha szórakozni megyek, akkor szívesen hordok Energie nadrágot, Diesel pólókat, Replay felsőket. Ezek eléggé húzós árú cuccok… Ennek ellenére próbálok odafigyelni, hogy aki lát, azt vegye le, hogy igényes vagyok. Vállalom a pipec jelzőt is. Nálam ez fontos, ilyen vagyok. Az is fontos, milyen márkájú illatszereket használsz? Ez is attól függ, hogy egy sima hétköznap van, vagy egy buliról van szó. Szeretem a Nivea termékeit, de alkalom adtán más márkákat is használok. Ha koncert, ha buli, ha kikapcsolódás, akkor zene. Kik és milyen stílusok a kedvenceid? Mindenevő vagyok, és bármilyen furcsa is, a régebbi zenéket is szívesen hallgatom. Ha arról van szó, a Republic zenéjét ugyan olyan szívesen hallgatom, mint Caramel CD-jét. Ha buli, akkor meg a neves DJ-k zenéjét kedvelem. Beszéltünk rólad, az igényességedről, a választékosságodról. Mit vársz el e téren a másik nemtől? Elsődleges szempont a külső, legyen benne a lány megjelenésében, hogy képes megfogni! Mindig az arcot nézem, számomra ez a legfontosabb. Sok olyan lányt ismerek, akiknek nagyon jó teste van, de nekem nem megkapó az arcuk. Ilyenkor komolyabb viszonyt nem is tudok elképzelni. Mindezek után jönnek a belső tulajdonságok. Ezek, ugye, nem derülnek ki az első pillantásra. Itt az a fontos, hogy nagyjából azonos legyen a gondolkodásunk. Fontosnak tartod-e a lány márkafüggőségét? Igazából szeretem, ha a partnerem is igényes, ha hozzám hasonlóan ad magára. Elvárod-e a sminket? Hétköznapokon nincs jelentősége, hiszen a legtöbb lány még alapsmink nélkül is gyönyörű. Más a helyzet, ha buli van, mert ott mindenki csillogni-villogni akar! Akkor az a lényeg, hogy harmóniában legyen a megjelenése. Az álmok – ha most azonnal hozzáférnél: autó? VW Touareg. Ha kisebb autóról van szó, AUDI A3. Kedvenc színeid? Szeretem a rikító, világos színeket, a zöldet, a sárgát, a világoskéket. Erről azt mondják, illik a szememhez! Szeretek feltűnősködni, és azt hiszem, ezek a színek alkalmasak erre. Igazából, ezt nem tartom rossznak, mert aki ismer, az így ismer, tudja, hogy kipróbálok mindent, az újdonságokat. Mint például a legújabb őrületet, a klickert. Hány rajongó pillantást rögzítettél már? Sokat, de még nem eleget...Oaszvald György |
|---|
